Csöndkabát

A mai világ embere a zajban él. Fél a csendtől. Mert a csendről a hiány jut eszébe. A halál, az elmúlás. Az egymásra dobált, távoli, hideg galaxisok és naprendszerek hallgatása. A várótermek zöldfényű, fertőtlenítőszagú csendje. A táborok és a csupasz villanykörtével gyéren bevilágított, fehér csempés folyosók csendje. Világnyi ijesztő terek, égig érő csupasz fűszálak, rajtuk a csöppnyi, törékeny emberbogárral.

Pedig vannak másféle csendek is. A meghittség csendje például. A megvetett ágyé, amelyik az elveszett paradicsom talán utolsó földi emléke. Az erdei vadászház kandallópattogással és óraketyegéssel tarkázott csendje. Egy ódon hegyi kastély könyvtárszobájának alkonyi csendje, amelyet az ernyős állólámpa fénye aranyoz be. A békesség csendjei ezek, mint az anyaméh csendje, ahol gyermekké álmodjuk magunkat újra.

Az ilyen csendek átölelnek, akár egy puha, meleg kabát. Csöndkabátok. Mint Szabó Balázsé, amelyet hangokból és betűkből szabott, szőtt, és varrt, hogy beborítsa, bebugyolálja vele mindazokat, akik meghittségre, békére vágynak. Az ember csak bebújik ebbe a csodás csöndkabátba, és élvezi, ahogy lassacskán eltűnnek a felesleges mozdulatok és mondatok, eltűnik a félelem, és maradnak a tiszta, őszinte gondolatok, álmok és emlékek. Zümmögnek, duruzsolnak köröttünk, akár a méhek a zamatos gyümölcs körül.

Balázs valóban szabó. Köszönjük neki ezt a varázsos csöndkabátot. Mestermunka. Aki belebújik, király lehet. Ahogy király az is, aki ránk teríti.

Ez a király nem meztelen.

This slideshow requires JavaScript.

Fotó: Banczik Róbert
Szöveg: Libor Zoltán

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s