Egykor beszédemnek (Dylan Thomas nyomdokain)

Egykor beszédemnek színe, zamata volt

A domb rútabbik felén ömlöttek a szavak

Rézsútos réten át, hol az iskola alatt

Labdázó lányokból nőtt fekete-fehér folt.

A szavak lágy tengermorajának vége

Fullasztó bája hajnalt kiált és öl

Fütyülök toronynál vizelő fiúkkal az égre

A lombos ágyak mocskára lesújt az ököl

Az éjben didergő kakukk-szeretőknek

Sok csupasz ágú fa vet árnyékot rájuk

Kihunyt beszédem, egykori lámpásuk

Most igéim némán visszatekercselődnek

Hallgatok. S a hallgatás a szavam.

Fotó: Banczik Róbert

Szöveg: Libor Zoltántorony

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s