Vendelinhez

Mint szántóvető, ha festett Krisztus-arcot

Láthatott a gótikus homályban

És úgy elmerült a reszketeg csodában

Hogy szíve elfelejtett minden földi harcot

Úgy nézlek én téged, törékeny álmot

Holdsugár szemedben megfürdik a szemem

Angyalok serege van ilyenkor velem

Ha rád pillantok, asszonyok közt áldott.

 

Mert ha nem lennél, akkor most talán

Egy ócska kocsma rejtekében ülnék

Kifestett arcú rosszlány oldalán

Tört szárnyú angyalként merülnék

A züllés opálos mámorába

Hallgatná szavam a sok durva vendég

Röhögnének a bánat vándorára

Kinek jövője oly bíztató volt nemrég.

 

De sorsunk egy pontban metszette az eget

A végzet keze szelíden fejbe kólint

Magadhoz emelted a kóbor részeget

A Krisztus-arc látja, és nyájasan bólint

Hajadonfőtt fejem simítja szép kezed

Álmaim gyöngyökként az öledbe szórtam

Selyemmel borítod kemény mellvértemet

Alszom tiszta szívvel, boldog kiraboltan.

Szöveg: Libor Zoltán

Fotó: Banczik Róbertembrózék

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s