Csillám

Egyszer volt, hol nem volt, a csodák és a mesék birodalmában volt  egyszer egy Csillám nevű kondérkislány. Bár a csodák és a mesék birodalmában sok minden megtörténhetett, és még több mindent el lehetett képzelni, Csillám még itt is nagyon különlegesnek, egyedülállónak számított. Azért volt tudniillik kondér, mert az apukája kobold volt, az anyukája pedig tündér. Ez pedig igen különleges, egyedülálló csodának számított még itt is, mert a koboldok és a tündérek népe nem cseresznyézett éppen egy tányérból, és nem volt náluk szokásban az sem, hogy egy gyékényen áruljanak. De Csillám szülei fittyet hánytak a nemzedékek során végighúzódó tartózkodásra és ellenségeskedésre, mert a szívükben szárba szökkent, megmagyarázhatatlan erejű és eredetű szerelem erősebb volt mindennél. Ennek a különleges szerelemnek lett a gyümölcse Csillám, a kis kondérlány, aki egyesítette magába szülei népeinek legjobb tulajdonságait.

A koboldok, mint Csillám apukája is, apró, huncut zöld manók, akiknek zsebei sok titkos csodát rejtenek. Mindegyiknek a zsebében van egy színes üveggolyó, egy lapos, csiszolt kavics és egy színtelen, láthatatlan spárga. A színes üveggolyó nem csupán labdázásra vagy métázásra jó, de a koboldok a jövőt is meg tudják belőle mondani. Csak belekukkantanak, megpörgetik keletről nyugat felé háromszor, elmondják a titkos varázsigét, és már tudják is, mi fog történni a következő három napban. A lapos, csiszolt kavicsot főleg arra használják, hogy tavak, folyók partján kacsázzanak vele. Ilyenkor barátaik, az aranyhalak hozzák nekik vissza a bedobált kavicsot, akár az emberek kutyusai az eldobott labdát. Előfordul, hogy a házfalakra rajzolnak vele furcsa, csak a koboldok számára érthető jeleket. De ha elmormolják a lapos kavicsra vonatkozó varázsszavakat, akkor képesek vele kitörölni bárki fejéből a rossz álmokat vagy emlékeket is. A láthatatlan spárga segítségével pedig föl tudnak mászni az ablakokba, a legmagasabb tornyokba, be tudnak kukucskálni a kulcslyukakon, hogy kilessék az alvó gyerekek titkos kívánságait, amelyeket – ha éppen jó kedvük van – teljesítenek is.

A tündérek, mint Csillám anyukája is, törékeny, karcsú pillangókhoz hasonlítanak. Papírvékony, áttetsző, hártyás szárnyaikra gyakran ráragad az aranyszínű virágpor, ilyenkor le kell szállniuk vagy egy faágra, vagy egy virágsziromra, hogy lerázzák róluk és továbbrepülhessenek. A legügyesebb tündérek képesek úgy lerázni szárnyaikról a virágport, hogy a fűre, a járdára vagy akár a homokra gyönyörű képeket rajzoljanak vele, amelyeket azonban csak azok vehetnek észre, akik semmi rosszat nem csináltak aznap. Más tündérek szárnyacskáira a felkelő napocska ír hajnalban üzenetet, amelyet éjjel a szentjánosbogarak lámpásainak fényénél olvasnak el a csillagok és a rézszínű hold. Aztán csillagporral írják rá a tündérszárnyakra a választ.

Csillámnak voltak üveggolyói, volt csiszolt kavicsa és láthatatlan spárgája, meg gyönyörű, áttetsző szárnyai is. Ezekkel a gyönyörű, áttetsző szárnyaival repkedett egy szép napon vidáman, gondtalanul a fátyolként simogató könnyű szellő hátán, amikor egyszer csak a Sárkányok Földjére ért. Már sokat hallott erről a helyről, de még sohasem járt itt, és mivel a kíváncsisága erősebb volt, mint az ismeretlentől való félelme, egyre beljebb szállt a fák közé.

Egyszer csak egy óriási, egyfejű sárkány közeledett hozzá fújtatva, horkantva. Hatalmas lábaival mérföldeseket lépkedett, a föld csak úgy zengett, dübörgött a sárkány súlyától. Szemei haragos vörösek voltak és villámokat szórtak. Csillám nem ijedt meg tőle, mert az üveggolyója előre megmutatta neki ezt a találkozást. A sárkány így szólt hozzá, meglepetten és némileg sértődötten:

–          Hát te ki vagy? És miért nem menekülsz el fejvesztve, amikor engem meglátsz?

–          Csillám vagyok, a kondérlány. Miért kellene elmenekülnöm fejvesztve, ha téged meglátlak?

–          Mert én vagyok a hatalmas sárkány! – válaszolta méltatlankodva a sárkány. Előlem mindenki menekül, mert rémisztő vagyok és veszedelmes!

–          És boldog vagy te ettől, mondd?

–          Dehogy vagyok. – panaszolta a sárkány elhalkuló hangon. Amikor kimegyek a barlangom elé a rétre, hogy kinyújtóztassam fáradt tagjaimat, a kedves kis lepkék riadtan kezdenek csapkodni finom szárnyaikkal, és repülnek a szélrózsa minden irányába szerteszét. Pedig én csak a kezeimbe szeretném fogni őket, hogy közelről is megnézhessem a szárnyaikon a színeket és a mintákat. – azzal esetlenül előrenyújtotta zöld pikkelyekkel fedett nehéz, ormótlan kezeit. Vaskos, horgas ujjai végén kemény karmok kanyarodtak.

Csillám tudta már, mit kell tennie. Fölröppent a sárkány fejéhez, pontosan a szemei elé, és áttetsző szárnyairól aranyló virágport szórt a szemére. Majd így szólt:

–          Most menj tovább békével, sárkány. Mindent másként fogsz látni, mint eddig, és mindenki másmilyennek fog látni téged is, mint eddig.

A sárkány hitte is, meg nem is. Ahogy ment, mendegélt, egyszer csak egy zöld füvű mezőhöz ért, amelynek közepén smaragdszínű tó volt. A tó körül sárga, lila, kék és piros virágok nyíltak, amelyek körül szebbnél szebb lepkék szálldostak szelíden. A pillangók boldogan nézték a virágok színeit, a selymes szirmok formálta virágkelyhekből pedig olyan édes, fűszeres illat szállt szerte a tájra, hogy még a hatalmas sárkány szíve is belesajdult a borzongató áhítatba, és látni vélte egy karcsú, fehér vitorlás álomtestét, amint ring a vízen, mint valami lustán pihenő madár. Amikor a pillangók meglátták a sárkányt, odarepültek hozzá, körülzsongták, némelyek a hátára ültek, mások a fejére, megint mások pedig a kinyújtott kezeire szálltak megpihenni. A sárkány csak állt a pillangók között, szemei szelíd gesztenyeszínűek lettek, csendesen szuszogott, akár egy gyermek, aki szépet álmodik, horgasan kanyarodó kemény karmai pedig puha virágszirmokká váltak, amelyben a pillangók biztonságban érezhették magukat.

Csillám mindezt elégedetten szemlélte egy fa tetejéről, aztán mivel látta, hogy itt már nincs semmi tennivalója, elővette üveggolyóját, belekukkantott, megpörgette keletről nyugat felé háromszor, elmondta a varázsigét, lágyan meglebegtette szárnyacskáit és továbbrepült. Egyenesen egy jól megtermett tölgyfához repült, amelynek lombkoronájában egy aprócska sárkány aludta az igazak álmát. Elővette láthatatlan spárgáját, annak segítségével mászott föl a kis sárkány levélágyához, halkan, mint egy igazi koboldhoz illik, és a füléhez hajolt. Bekukucskált a sárkány fülébe, hogy megnézze, miről álmodik. 

A kis sárkány éppen arról álmodott, hogy óriási, erős, kisportolt sárkányként küzd egy fényes páncélú, sisakrostélyát mélyen szemébe húzó, láncbuzogányát lengető lovaggal egy aranyszőke hajú, búzavirág szemű szende hercegkisasszonyért. Csillám tudta már, mit kell tennie. Szárnyáról aranyló virágport szórt a csöppnyi sárkány becsukott szemhéjaira, és így szólt:

–          Most jól vigyázz, pici sárkány! Mindent másként fogsz látni, mint eddig, és mindenki másmilyennek fog látni téged is, mint eddig. 

Mikor az apró sárkány felébredt, lemászott a tölgy lombkoronájából, és útnak indult a smaragdszínű tóhoz, mert az alvástól erőst megszomjazott. A sárga, lila, kék és piros virágok szirmai hirtelen mind becsukódtak, és az édes, fűszeres illat egyszerre eltűnt a tájról. A pici sárkány szíve összerándult erre, és látni vélte egy fekete, korhadt csónak sziluettjeit a vízen ringani, pont úgy, mintha egy koporsó hullámozna a tó tetején. Amikor a pillangók meglátták a sárkányt, fejvesztve kezdtek menekülni, szárnyaikról apró gyöngyökként röppent szét a harmat, mint megannyi bánatos könnycsepp. Mikor a sárkány a tó fölé hajolt, a feketévé változott víz tükrében észrevette, hogy szemei vörösek lettek és villámokat szórtak. Aztán amikor kezeivel vizet próbált merni a tóból, látta, hogy vaskos, horgas ujjai végén kemény karmok kanyarodtak. Megértette akkor, hogy álma valóra vált, óriási, erős, kisportolt sárkány vált belőle. Mégsem volt boldog, mert hiányoztak neki a gyönyörű színes virágok, amelyek addig mindig örömmel integettek felé szirmaikat, ha meglátták, és a csodálatos pillangók, amelyek fejére, hátára, szárnyára szálltak régebben, amikor találkozott velük. Elsírta magát.

Ekkor Csillám, aki eddig ugyanannak a fának a tetejéről figyelte, amelyről nemrégiben a hatalmas sárkányt is, odarepült hozzá és megkérdezte:

–          Hát te meg mit sírsz-rísz itt hatalmas, rémisztő, veszedelmes sárkány létedre?

–          Hogyne sírnék, hogyne rínék, amikor a barátaim, a virágok és a lepkék már nem állnak szóba velem, hanem fejvesztve menekülnek, amikor meglátnak! – válaszolta elkeseredve a sárkány.

–          Nem te akartál álmodban óriási, erős, kisportolt sárkány lenni, hogy az aranyszőke hajú, búzavirág szemű szende hercegkisasszonyért küzdhess? – kérdezte rosszalló szemrehányással Csillám.

–          Honnan tudod te ezt?

–          Onnan, hogy Csillám vagyok, a kondérlány, és meg tudom látni mások álmait.

–          Akkor segíts rajtam! – kérte a sárkány reménykedve. Nem akarok én már mást, csak hogy megint a régi, aprócska sárkány lehessek, és visszakaphassam a barátaimat!

Csillám úgy tett, mint aki gondolkodóba esett. Hosszasan vakarászta az állkapcsát, megkaparászta a feje búbját, aztán ezt mondta a sárkánynak:

–          Hajtsd ide a fejed, és marad nyugton, amíg végzek! 

Azzal elővette a zsebéből a lapos kavicsot, elmormolta a varázsigéket, és a kaviccsal kitörölte a csöppnyi sárkány fejéből a rossz álmokat. Mikor végzett vele, még ennyit szólt:

–          Látod, apró kis sárkány, vigyázni kell arra, mit álmodsz, mert a végén még valóra válik!

Szöveg: Libor Zoltán

Rajz: Pintér Eszter

csillám

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s