Nyílt levél a bajnoknak

Kedves Péter!

Amikor először láttalak, még nem ismertük egymást. A régi uszodában történt. A nagymedencében, ahol velünk együtt oly sok kecskeméti tette meg az első métereket úszva úgy, hogy a lába nem ért le a medence aljáig. De abban az időben, amiről írok, már mindketten felnőttek voltunk. Hobbiúszóként evickéltem ott viszonylagos rendszerességgel. Az egyik alkalommal egy pályát feleztünk meg. Nem hiszem, hogy te emlékszel erre. De nekem megdöbbentő élmény volt. Egy alak, akinek a fél karja hiányzik, úgy haladt el mellettem, mint egy motorcsónak holmi gyatra ladik mellett. Emlékszem, milyen ellentétes érzések keveredtek bennem. Irigység, düh, csodálat, a teljesítmény iránti tisztelet, némi önvigaszként felbukkanó szánakozás és meglepett csodálkozás furcsa elegye.

Aztán a sors, a végzet, az élet – nevezzük bárhogy ezt a mindenben jelen lévő metafizikai erőt – úgy hozta, hogy megismerhettük egymást. Én, a hobbisportoló Téged, a bajnokot. Mert addigra már persze tudtam, ki is vagy Te. Mert akkor már világ- és Európa-bajnok voltál. Egy olyan sportágban, amelyet nekem mind a mai napig még kipróbálni sem volt lelkierőm. Csodáltam is a benned munkáló, lávaként forrongó erőt és kitartást, amely edzésről edzésre, versenyről versenyre vitt. Megértettem, hogy megszállottal, különccel van dolgom. Tulajdonképpen művésszel, akinek profetikus hivatása van. Alkotása a sportolás, a versenyzés és a győzelem. Üzenete, hogy semmi sem lehetetlen, minden vágy, álom, cél elérhető. Csak akarni kell. És tenni érte. Sokat, átlagember számára felmérhetetlenül sokat.

És te akartad, és tettél érte. Példakép lettél nagyon sokunknak, a megszállottságod, a hited és a teljesítményed miatt. Meg az eredmények miatt is, persze. De nekem meggyőződésem – kivált mióta személyesen is ismerlek -, hogy az eredményeknél is nagyobb ok arra, hogy példakép legyél az az emberség, amelyet te képviselsz. Az, hogy élsportolóként is sokáig szociális munkásként, pedagógusként dolgoztál itt a városban hozzád hasonló, fogyatékkal élő gyerekek mellet. Illetve értük. Az, hogy rendszeresen járod az iskolákat, hogy élménybeszámolón beszélj a gyerekeknek a fogyatékkal élők (ön)elfogadásáról, a sportról, a küzdelemről és önmaguk legyőzéséről. Az élet legfontosabb dolgairól. Vagy az, hogy nincs olyan önkéntes, jótékonysági megmozdulás, amelyre ha hívnak, nemet mondanál. Mert tudod, hogy sokat és sokaknak számít az, ha jelenléteddel hitelesíted ezeket az ügyeket. És mert egyszerűen ilyen vagy: szeretsz jó ügyeket támogatni.

Én 20 évig vívtam. Soha, semmilyen jegyzett eredményt nem értem el benne. Pedig szerettem volna, csak nem voltam elég tehetséges. Elég megszállott. Te az vagy. Tudom, mennyit jelentene neked az olimpiai részvétel. Kívánom, hogy sikerüljön. De nem tudom, hogy sikerülni fog-e. De ha nem is jutsz ki Rióba, szeretném, ha tudnád: nekem, nekünk már nincs mit bizonyítanod. Nekem te már mindig A BAJNOK maradsz. Olimpiai részvétel nélkül is.

Van Herman Mellville-nek egy halhatatlan regénye, a Moby Dick. Abban Ahab kapitány álma, már-már rögeszméje az, hogy elejtse Moby Dicket, a nagy fehér bálnát. A te Moby Dicked az olimpiai részvétel. Hát próbáld meg levadászni!

De ne feledd: ha nem sikerül, és Moby Dick elúszik előled a lemenő nap fényében, a kapitány akkor is te maradsz! Nekem, nekünk mindenképpen!

Üdv,

Libor Zoltán

boronkay

Advertisements

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out / Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out / Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out / Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out / Change )

Connecting to %s